Mobil biztonsági eszközök, hatékony védelem
Miért jók ezek az eszközök szállók illetve motelek számára? Termékeink segítségével plusz szolgáltatást tudnak nyújtani a vendéglátó helyiségek a vendégeik számára, mindezt egyszerűen, komolyabb befektetés nélkül(!). Kisebb méretű, hordozható, ugyanakkor rögzíthető értéktárolók, pénzkazetták, széfek beszerzésével a vendéglátó feláras szolgáltatást kínálhat vendégei számára, melyekkel növelhető a szobák biztonsági szintje.
Hogy is kell ezt elképzelni a gyakorlatban?
A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy a szoba foglalásakor opcióként fölajánlásra kerül a mobil értéktároló bérlése, melyet az igényeknek megfelelő kiválasztás után a karbantartó személyzet szobára szállít és rögzíti is azt a bérlés idejére. Ehhez mindössze egy szekrényre, vagy fiókos asztalra van szükség, ahol a vendéglátó előre kialakítja az eszköz rögzítéséhez szükséges furatokat, így bérlés esetén már csak rögzíteni kell azt. Kábeles értéktároló esetében erre sincs szükség, csupán egy rögzítési pontra.
A vendégek távozása után a széfek kiszerelésre kerülnek és a következő bérlő megérkezéséig a recepción kerülnek eltárolásra. Ennek előnye, hogy nem szükséges valamennyi szobához széfet biztosítani, vendég hiányában nem állnak nagy számban kihasználatlanul ezen értéktárolók, pénzkazetták. Ezek az eszközök kompatibilisek; könnyedén hordozhatóak, szállíthatóak, áthelyezhetők egyéb egységekbe.
Beszerzési értékük hamar megtérül, utána extra bevételt generálnak, mindezt úgy, hogy hozzáadott értéket kínálnak a vendégek számára. Ezáltal az adott vendéglátó hely is magasabb minőségi kategóriába kerül biztonságügyi szempontból.
Nézzük, milyen eszközöket ajánlunk erre a célra!
1. A legkisebb eszközök a kulcstárolók, melyek kisebb értékek, kulcsok, kártyák, iratok védelmére szolgálnak, újraállítható kombinációval rendelkeznek és csavarokkal, vagy saját kengyellel, kábellel rögzíthetőek:
2. Nagyobb méretben kábeles pénzkazetták, értéktárolók javasolhatók, melyekben nagyobb értékek is elférnek és rögzítésükhöz nem szükséges fúrni, saját kábellel rögzíthetőek:
3. Hasonló értéktároló kazetták, széfek érhetőek el nem kábeles kivitelben, melyek rögzítése furatokkal lehetséges (pl.: szekrénybe, asztalfiókba):
4. És végül a széfek, melyek kulcsos vagy digitális nyitásúak és alul és/vagy hátul rögzíthetőek csavarok segítségével :
Érdemes lehet átgondolni egy komolyabb, nagyobb méretű széf beszerzését is, amiben biztonságban lehet tudni a fontosabb iratokat, pótkulcsokat, egyéb értékeket.
Erre a célra egy tűz és vízbiztos széfet javaslunk, mely minden eshetőségre felkészülve segít értékeink védelmében.